A Wells Fargo új vezetése azt reméli, ez a lépés is hozzájárul ahhoz, hogy a bank hitelességét visszaállítsák a tavalyi botrányos év után.
A San Franciscó-i székhelyű bankról tavaly szeptember végén derült ki: sorozatos csalást követett el, hogy azt mondhassa részvényeseinek, termékei és szolgáltatásai egyre növekvő keresletnek örvendenek.
Ennek elhitetésére a bank az ügyfelei tudta és beleegyezése nélkül, illegálisan mintegy 2 millió számlát nyitott, nem egyszer olyanok nevére is, akik nem is tartoztak a ügyfelei közé. A botrány megrendítette a bankot, és jelentősen esett a tőkepiaci értéke.
A cég tavaly 5300 alkalmazottjától vált meg, és visszatartotta az október közepén leköszönt cégvezető, John Stumpf sokmillió dolláros célprémiumát. A Wells Fargo árfolyama nem sokkal 18 óra 30 után 3,47 százalékos pluszban, 59,89 dolláron állt a New York-i értéktőzsdén szerdán.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet