Lengyelországban jóval kedvezőbben alakult a folyó fizetési mérleg hiánya a vártnál. Szeptemberben 594 millió dollár volt a hiány, majdnem 400 millió dollárral elmaradva az augusztusi értéktől. Tavaly szeptemberben 1,156 millió dollár volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ennek megfelelően idén is legalább 900 millió dolláros hiányt valószínűsítettek az elemzők. A lengyel jegybank pénzügypolitikai tanácsának nem hivatalos véleménye szerint a folyómérleg hiánya év végére a GDP 7 százaléka alatt marad. A kereskedelmi mérleg hiánya is csökkent, az augusztusi 1,3 milliárd dollár helyett szeptemberben csupán 965 milló dollár. Az export növekedésének hátterében azonban elsősorban a hazai kereslet csökkenése és a magas kamatláb áll, ez hosszú távon lassítja a gazdasági növekedés hatását, mondják az elemzők.
A hajó típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes a szakértő szerint.
Kyriakos Mitsotakisz szerint visszaélnek az árazási gyakorlatukkal.
Friss kutatások szerint elektromos autóit a korábban hűséges vevőnek számító demokrata szavazók bojkottálják az USA-ban.
Matolcsy Györgyék döntése a hitelek kamatait és a forintot is érintheti.
Az áldozatok tízezreitől Rishi Sunak brit miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot kér.
A katolikus egyház továbbra sem zárja ki, hogy léteznek csodák, de egészen biztosan nem annyi, amennyi az interneten terjed.