Mindkét légitársaság flottájának gerincét az Airbus A320-család alkotja, az Israirnél klasszikus A320-asok, az Arkiánál A321LR-ek repülnek, ez pedig jó alap az egyesített üzemeléshez - olvasható a portálon.
Az Arkiát irányító Nakash fivérek szerint ez "történelmi lehetőség" az izraeli légiközlekedési szektor erősítésére, és az újonnan létrejövő cég is sokkal hatékonyabb lehetne egységes flottával, az egyesülésből fakadóan az üzemeltetési költségek drasztikus csökkenésével.
Arra már korábban is utaltak magas rangú izraeli kormányzati tisztviselők, hogy a piacon változások lesznek, cégek egyesülése válhat szükségessé a nemzetközi konkurencia erősödésével, ami az arab államokkal való viszony normalizálásának és az EU-val kötött Nyitott Égbolt-egyezménynek is köszönhető.
az Israirre több komoly érdeklődő is akadt, akik közül Amnon Sela, a Amnon Mesilot közlekedési vállalat igazgatója 24 millió dolláros, a BGI Investments pedig egy 20 millió dolláros ajánlatot tett, és az elsősorban üzemanyagban érdekelt Dor Alon Energy is érdeklődik.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön