A kormány határozatot hozott a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés bevezetésével összefüggő feladatokról, az induló rendszer alapvető működési kereteiről - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A határozat kimondja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter haladéktalanul intézkedjen a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer beszerzéséhez, a díjszedési szolgáltatás finanszírozásához 10 évre szükséges, nettó jelenértéken számított 214,5 milliárd forrás, illetve kötelezettségvállalás biztosításáról - írta az MTI.
Az elektronikus díjszedést a tervek szerint a gyorsforgalmi és az országos közúthálózat főúti külterületi szakaszain vezetik be a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre 2013. július 1-jével. A többletbevétel éves összege 150 milliárd forint lenne, az intézkedés jövőre 75 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét.
A közlekedők egy fedélzeti eszköz beépítése után kapuk és megállítás nélkül haladhatnak a díjköteles szakaszokon. Úthasználatuk mértékét, jogosultságukat elektronikusan ellenőrzik.
Kicsi lesz a kedvezmény
Az alkalmazott díjszintek a korábban kidolgozott díjpolitikai alapelvek aktualizálásával, az Európai Unió érintett intézményeivel való egyeztetést követően alakulnak ki - áll az NFM közleményében. Az e-útdíj bevezetése után fél évvel kedvezményrendszer indul a gyakori használók számára. A kedvezmény mértéke az uniós szabályozással összhangban legfeljebb 13 százalék lehet.
A díjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközökkel, az azok működtetésével és a tanácsadással kapcsolatos közbeszerzések gyorsított eljárásban kezdődnek meg az idei év első felében - közölte a szaktárca. A díjszedési funkciót az e‑matricás rendszerhez hasonlóan az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. láthatja el jogszabályi kijelölés alapján. Az ÁAK az eszközbeszerzés finanszírozására hitel vesz fel, amelyet a befolyó díjbevételekből törleszt majd.
Dőlni fog a pénz
Az NFM szerint az előzetes számítások és a nemzetközi tapasztalatok alapján a beruházás néhány éven belül megtérül. A becsülhető maximális díjbevétel az első évtizedben tízszeresen haladhatja meg a költségeket. A többletforrásokat a teljes közlekedési szektorba kell visszaforgatni, azok elsősorban a díjas útszakaszokon, majd a közúthálózat egyéb részein hasznosulhatnak. A célszerű felhasználási sorrend szerint a bevétel a meglévő infrastruktúrák fenntartása után a ppp konstrukcióban megépített és üzemeltetett autópálya-szakaszok rendelkezésre állási díjaira, ezt követően pedig az új fejlesztésekre (például az uniós projektek hazai önrésze) fordítható.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra