A vállalat tájékoztatása szerint az úti okmányokat ellenőrző fülkék előtt hosszú sorok alakulnak ki. Példaként említett több nemzetközi légi járatot az elmúlt napokból, amely csak késve tudott elindulni, mert megvárta az utasokat.
A spanyol közszolgálati televízió (TVE) keddi riportjában arról számolt be, hogy délelőtt több mint 45 percet kellett várniuk a négyes terminál utasainak, mire sorra kerültek az ellenőrzésnél.
A spanyol légitársaságok szövetsége (ALA) felhívta a figyelmet arra, hogy a probléma nem csupán a fővárost, hanem az ország más, jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító repülőtereit is érinti, példaként sorolva Alicante, Málaga, Palma vagy Barcelona légikikötőit - írja az MTI.
A szövetség többször kérte a belügyminisztériumot, hogy növelje az ellenőrző személyzet létszámát, valamint engedélyezze, hogy a brit turisták ismét használhassák az automata ellenőrzőkapukat, éppúgy, mint a Brexit előtt.
Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette: a nyári időszakra 200 rendőrrel erősítik meg az útlevelek ellenőrzését a fővárosi Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtéren, amellyel 600-ra emelkedik a feladatot ellátó személyzet száma.
Véleménye szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs szó káoszról, csak kivételes esetekről, amelyeket a schengeni övezeten kívülről érkező járatok egybeesése okozott.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság