A cég kedden azt közölte, hogy a december végével záródott negyedévben forgalma 6 százalékkal, 783 millió euróra emelkedett - írja az MTI.
Szakértők kisebb, 762 millió eurós negyedéves forgalomra számítottak. A Hugo Boss kétszámjegyű eladási növekedést ért el Nagy-Britanniában és Franciaországban, Kínában pedig rekordbővülést könyvelhetett el.
Kapcsolódó
A vállalat tavalyi az utolsó három hónapban 37 százalékkal növelte online eladásait, és ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben ért el kétszámjegyű bővülést ebben a szegmensben. A negyedéves kiskereskedelmi eladások 4 százalékkal, a nagykereskedelmi eladások pedig 15 százalékkal nőttek.
A Hugo Boss március 7-én hozza nyilvánosságra további számokat a negyedévről, és ismerteti a múlt év egészére vonatkozó adatait.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás