Kruglovb szerint a Török Áramlatot a Gazprom költségvetéséből, majd pedig, miként az az Északi Áramlat-1 vezeték esetében is történt, különleges kötvénykibocsátásból fogják finanszírozni.
Török Áramlat építésének tavaly május 7-i kezdete óta a vezeték két ágán összesen több mint 520 kilométernyi csövet fektettek le, és a Gazprom közleménye szerint a munkálatok már a Fekete-tenger török gazdasági övezetében folynak. A földgáz szállítása a csővezetéken keresztül a tervek szerint 2019 decemberében kezdődik majd meg.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál