Két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter, miután a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban, köztük az INA egyik igazgatóját is.
Filpovic a sajtónak úgy nyilatkozott: elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálat kiterjedjen az összes gázvételi és -eladási szerződésre, valamint feltárja, hogy bizonyos üzleti partnerek milyen feltételek mellett kötötték a szerződéseket az INA-val.
"Fontos a belső ellenőrzés felülvizsgálata is, és elvárom a független könyvvizsgálóktól, hogy a kapott információk alapján megfelelő megállapításokat tegyenek az INA belső kontrolljának munkájával kapcsolatban"
- mondta a miniszter.
Egymilliárd kuna
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (mintegy 54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon.
Skugor a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz ily módon történő értékesítése "az INA üzletpolitikája, és más cégeknek is fix áron adták el a gázt". A letartóztatott igazgató olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési céggel - amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja, Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke, a másik pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó -, amely kedvező volt az ügyfél, de kedvezőtlen az INA számára. Az OMS az olcsón vásárolt gázt óriási haszonnal értékesítette tovább, és 846 millió kuna (46 milliárd forint) nyereségre tett szert.
Skugor részét átutalták édesapja számlájára, aki nyugdíjas. Erre lett figyelmes a pénzmosás elleni iroda, amely azonnal jelentette az esetet az illetékes hatóságoknak. A rendőrség az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette.
A zágrábi bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte mind az öt gyanúsítotatt..
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)