Sztrájk miatt törölték az Air France két induló és három érkező járatát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle repülőtér között szerdán. Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a jelenlegi, kedd kora délutáni helyzet szerint szerdán a 15 óra 50-es járat elindul Budapestről.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ez még változhat, ezért fontos az indulás előtti tájékozódás.
Közlése szerint kedden egyetlen járat érkezett Párizsból, ez 14 óra 59-kor leszállt Budapesten. A többi induló és érkező járatot törölték.
Az Air France járatainak 60 százalékát a keddi menetrendhez hasonlóan szerdán is törli a francia légitársaság, miután a pilóták nem fogadták el a vezetőség javaslatait és folytatják a tömeges munkabeszüntetést. Ez van hatással a budapesti forgalomra is.
Franciaországban a vidéki repülőterek szinte teljesen kihaltak, az Air France belföldi járatainak ugyanis alig tíz százaléka közlekedik, a nemzetközi közlekedésben valamivel jobb a helyzet. Káosz azonban sehol nem jelentkezett, a párizsi Roissy és Orly repülőtereken is teljesen nyugodt a helyzet, miután az utasokat előzetesen, SMS-ben vagy e-mailben tájékoztatják a törlésekről.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság