A régóta ismert tervezett lépéseket felpörgeti a Magyarországra az Örs vezér téri áruházával éppen harminc évvel ezelőtt belépő Ikea, amely az idén augusztus végén zárult pénzügyi évében világszerte 35,2 milliárd eurós bevételt ért el, a koronavírus-járvány miatt 4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A cég most további 50 új üzletet nyitna világszerte még az idén, az új üzletek pedig többségében kisebb alapterületűek lennének és a városközpontokban helyezkednének el - írja a Business Insider. Európa, Oroszország, Észak-Amerika, Ázsia és Óceánia 40 nagyvárosát veszi célba a cég, az Egyesült Államokban például olyan városokban jönnek az új Ikea-üzletek mint New York, Los Angeles és Chicago.
Kisebb üzletek, közelebb
Az óriás tervei szerint a jövőben nemcsak a megszokott nagy alapterületű üzletek jönnek, hanem kisebb boltokkal is előrukkolnak, amelyek közelebb lesznek a lakó- és munkahelyekhez, hogy még több ember számára legyenek elérhetőek.
A cégnek jelenleg 420 üzlete van 52 országban, ezek jellemzően a külvárosokban fekvő nagyobb alapterületű boltok. Bár arra jelenleg nincs pontos információ, hogy az új üzletek hogyan néznének ki, de a Financial Times szerint lesz benne például bútorkölcsönző vagy konyhatervező-stúdió is. Az új típusú belvárosi boltok ötletét már 2017-ben is felvetette a svéd vállalat.
A kisebb területű boltokkal nemcsak az Ikea kísérletezik, az amerikai Target már több ilyet is nyitott, a Macy's és a JCPenney pedig szintén hasonló modellben gondolkozik.
A belvárosi, a mostaniaknál jóval kisebb alapterületű boltok nyitása már régóta napirenden van: a svéd hátterű vállalat még 2015-ben kezdte meg a városközpontokban lévő kísérleti kis üzletek, úgynevezett pop up boltok tesztelését. Ezekben a vásárlók megnézhetik a termékeket, lakberendezőkkel beszélhetnek, rendelhetnek online, és felvehetik az online vagy üzletben leadott rendelésüket. A régión belül először ilyen üzlet Prágában nyílt. 2018-ban az Ikea azt közölte, hogy Magyarországon az online áruház felfuttatására koncentrálnak, magyarországi kis alapterületű üzlet létrehozásáról csak később születhet döntés.
A használtbútor-piacra is belépne az Ikea
Nem ez az egyetlen újdonság: ősszel nyílik az első olyan boltjuk, ahol csak használt, felújított bútorokat és fenntartható módon előállított termékeket lehet majd kapni. A bolt Svédországban, Eskilstuna városában, egy bevásárlóközpontban lesz. A ReTuna bevásárlóközpontban szintén csak újrahasznosított termékeket árulnak.
Az új áruház része az Ikea fenntarthatósági céljának, amely szerint 2030-ra összességében termékenként 70 százalékkal csökkentenék az éghajlatra gyakorolt hatásukat. Szintén 2030-ra a vállalat termékei csak megújuló forrásból származó vagy újrahasznosított anyagokból készülnek. 2017-ben az amerikai Environmental Protection Agency szerint a bútorok 9,8 millió tonnányi háztartási hulladékot jelentettek.
Magyarországon júniusban indult
A magyar leány már tavaly januárban bejelentette, hogy a régióban először a cseh és a szlovák piacon tesztelt használtbútor-szolgáltatását Magyarországon is bevezeti, de idén júniusig várni kellett a rajtra.
A bútorok második élete elnevezésű szolgáltatás lényege, hogy visszaviheti a cégnek a használt, de biztonságos és jó állapotban lévő Ikea-bútorait. A kezdeti időszakban a soroksári áruház fogadja és értékesíti majd a lakberendezési termékeket. A használt bútorokra egyéves garanciát biztosít a cég, kivéve azokra a sérülésekre, amelyek már a bútor eladásakor megtalálhatóak voltak a terméken.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra