A 2020-as év nagyon nehéz volt az autóipari szereplők számára, de a BMW összességében elégedett az eredményeivel, hiszen nemzetközi szinten a legnépszerűbb prémiumautó-gyártó volt - mondta Maciej Galant. Tavaly a globális piacon a koronavírus-járvány nehézségei ellenére 2 324 809 autót értékesített a BMW-csoport, ami 8,4 százalékos csökkenést jelent, de a negyedik negyedévben már 3,2 százalékos erősödést tudtak elérni a 2019-es hasonló időszakhoz képest.
A BMW-csoport 31,8 százalékos növekedést ért el a teljesen elektromos és plugin-hibrid modellek eladásában, ezekből 192 646 darabot adtak el - ismertette Maciej Galant.
Salgó András vállalati kommunikációs igazgató arról számolt be, hogy Magyarországon 3514 BMW-t és 366 Minit adtak el tavaly. Legsikeresebb a BMW 3-as sorozat volt, ebből 543 darabot értékesítettek. A BMW márka értékesítése Magyarországon 5 százalékkal csökkent 2020-ban. Ugyanakkor kiemelte, hogy 545 plugin-hibrid hajtású autót adtak el itthon, ez 32 százalékos növekedés, míg a teljesen elektromos, i3-as BMW-ből annak ellenére adtak el 187 darabot, hogy már hetedik éve van a piacon. A tavaly bemutatott, teljesen elektromos Miniből pedig 75 darabot értékesítettek.
Salgó András ismertetése szerint a hetekben megérkezik a szintén teljesen elektromos BMW iX3 Magyarországra. Ez a márka első olyan modellje, amely azonos karosszériával elérhető benzin, dízel, plugin-hibrid és teljesen elektromos változatban is.
Idén további két, teljesen elektromos BMW is érkezik majd a kínálatba, az iX, illetve az i4-es modell, ezeknél akár 600 kilométeres hatótávolságot ígér a gyártó.
Az MTI kérdésére Németh Balázs, a Mini márkavezetője elmondta, hogy az autómegosztó cégek flottáiban megtalálható modelljeik hozzájárulnak a BMW és a Mini márka ismertségéhez, leendő ügyfeleiknek pedig így arra is van lehetőségük, hogy rövidebb-hosszabb időre kipróbálják autóikat vásárlás előtt.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön