A Tesco átalakította az egyik hagyományos üzletét, amely keddtől kasszamentesen működik. A boltban kamrearendszer nézi a vásárlókat, akik összeszedik a termékeket majd kisétálnak az egységből, a fizetés a boltlánc applikáción keresztül történik - írja a BBC.
A boltlánc lépése várható volt, ahogy azt a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) megírta, a cég egy évig tesztelte a rendszert a Hertfordshire megyében található Welwyn Garden Cityben. A Tesco vezérigazgatója, Ken Murphy idén nyáron azt mondta: reméli, hogy a megoldás hasonlóan népszerű lesz mint a hasonló scan-and-go, azaz az áruk beszkennelésére épülő, kassza nélküli boltok.
Kapcsolódó
Nem csak a Tescónál jelennek meg a teljesen kasszamentes boltok, többek között az Aldi is próbálkozik ezzel a megoldással. Utóbbi cég a hollandiai Utrechtben nyitja meg az első kassza nélküli üzletét várhatóan 2022 elején nyílik meg.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium