A tervek szerint jövő tavasztól a HungaroConrol Zrt. látja majd el a koszovói magas légtérben (a 9600 méternél magasabban szálló) repülő gépek irányítását - jelentette be Német Zsolt, a külügyminisztérium államtitkára egy mai tájékoztatón, aki azt is hangsúlyozta, hogy mindez távszolgálatban történik, ami egyedülálló a világon. A feladatra ötven munkatársat képez ki a HungaroControl. A feladatot a NATO pályázatán szerezte meg a HungaroControl, s jelentkezők között volt többek között Olaszország és Macedónia is.
Jelenleg a gépek a magas légtérben elkerülik Koszovót, de a HungarControl elkezdi a munkát, a gépek már átrepülhetnek az ország felett, ezáltal csökken a légitársaságok útvonala, és üzemanyag költsége. Német Zsolt, bízik abban, hogy a légirányítás, illetve felügyelet jövedelmező tevékenysége lesz a HungaroControlnak, a tevékenységnek nincs költségvetési vonzata - jelentette ki az államtitkárt.
Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkára pedig azt mondta el, hogy a HongaroControl ezt a feladatot abból a légi irányító központból látja majd el, amelyet 13 milliárd forintból valósít meg a társaság, s ami a jövő év elejére készül el.
Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója pedig azt mondta el lapunk érdeklődésére, hogy a terület méretéhez képest jelentős gépmozgással kell számolna, naponta 400-500 jármű fordulhat meg a légtérben. A tevékenységből származó bevételre még csak becsült adatai vannak a társaságnak, de az majd a teljes költségtérítéses rendszer keretében történik majd, s a bevételek szolidan haladják majd meg a bevételeket. A megbízatás ideiglenesen jellegű, de a HungaroControl azzal számol, hogy 3-5 évig irányítják majd a magas légtérben lévő gépeket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró