Különleges munkakörrel és átalakuló édességekkel készült a húsvétra a brit Aldi: a boltláncnál hivatalos csokitojás-tesztelőket keresnek. A csapat három főből áll majd, nekik az lesz a dolguk, hogy megkóstolják és értékeljék az Aldi ünnepi édességeit a brit Metro cikke szerint.
A jelentkezéshez mindössze egy videóval kell bizonyítani a rátermettséget a feladatra, és a kedvenc aldis csokoládékat kell szakszerűen értékelni. A csokitesztelők munkája a jövő évi húsvéti választékot is befolyásolja, a visszajelzések alapján alakul majd ki a kínálat. A szerencsés kiválasztottaknak március kapták meg a 10 különféle csokiból álló csomagot, ebből ötről kellett véleményt formálniuk. Az értékelések pedig március végétől elérhetőek a boltlánc közösségimédia-oldalain.
Az Aldi nem először kéri a vásárlók segítségét: rendszeresen keresnek a borok tesztelésére önkénteseket, de a gyerekek sem maradtak ki a tesztelők sorából, korábban a gyerekek az áruházláncban kapható játékokat próbálhatták ki és értékelhették.
Átalakulnak az édességek
A húsvéti édességeknél azonban nem ez az egyetlen újdonság: az Aldi saját márkás húsvéti csokitojásainak a csomagolása teljesen műanyagmentes lett, a dobozokon az ablakokhoz pedig cellulózfóliát használtak.
Az új dobozokban nincs szükség a belső műanyagos csomagolásra, ehelyett kartonpapírt használnak a csokitojás megtámasztására. Ez a módszer egyébként tavaly debütált, akkor néhány húsvéti csokitojás alja lapos, azaz négyzet alakú lett, így összesen 2 millió darab műanyagtól szabadította meg a húsvéti ünnepekre készült édességeit aa boltlánc. Idén pedig újabb kilenc húsvéti termékcsalád búcsúzik a műanyagtól és ezzel 24 tonna műanyagot spórol meg a vállalat. Tíz új termékcsalád pedig alapvetően ilyen formában debütál az üzletekben: így az összes saját márkás ünnepi édesség csomagolása teljesen újrahasznosítható lesz.
A brit Aldi szerint az édességek újracsomagolása egy jó lehetőség arra, hogy segítsenek megszabadulni a vásárlóknak a felesleges műanyagoktól. A boltlánc célja egyébként, hogy 2025-ig a felére csökkentse a felhasznált műanyagcsomagolás mennyiségét, és minden csomagolást újrafelhasználhatóvá, újrahasznosíthatóvá vagy komposztálhatóvá tegyen.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok