Az Alibaba Group Holding Ltd. kínai internetes óriás veszteséggel zárta a pénzügyi második negyedévét és a bevétele is elmaradt a várttól részben a kínai és a globális gazdaság növekedésének lassulása, illetve a fogyasztói bizalom romlása miatt - írja az MTI.
A cég részvényeit 2014-ben a New York-i Értéktőzsdére (NYSE) bevezetett Alibaba azt közölte, hogy a szeptember végével záródott negyedévben 22,5 milliárd jüan (3,2 milliárd dollár) vesztesége keletkezett az egy évvel korábbi 3,4 milliárd jüan nyereséggel szemben. Szakértői várakozások átlagában 20,03 milliárd jüan adózott nyereség szerepelt. Egy amerikai letéti jegyre (ADS) vetítve 7,77 jüan volt a veszteség.
Az egyszeri tényezők nélkül ugyanakkor 12,92 jüan nyereség keletkezett ADS-enként, ami felülmúlta az elemzők által becsült 11,62 jüant.
Az Alibaba bevétele a negyedévben 3,2 százalékkal, 207,18 milliárd jüanra (28,96 milliárd dollár) nőtt az egy évvel korábbi 200,69 milliárd jüanról, de így is elmaradt a szakértők által várt 208,62 milliárd jüantól.Az Alibaba birtokolja a legnagyobb e-kereskedelmi platformokat Kínában, köztük a legnépszerűbbet, a Taobaót. Az Alibaba adja Kína e-kereskedelmi forgalmának mintegy a 80 százalékát.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin