Fóliagyártó üzemet épít Debrecenben a Semcorp csoport. Az erről szóló közleményben a cég közölte, hogy a cégcsoport 183 millió eurós befektetéssel építi majd fel a létesítményt, mely a tervei szerint 2023 első negyedévében már megkezdheti a gyártást. A beruházással több mint 400 helyi munkahelyet hoznak létre termelési, mérnöki és adminisztratív területeken.
Az önkormányzat és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. határidőre teljesítette mindazon feladatokat (a telek megfelelő kialakítása, ideiglenes közműkapcsolatok kiépítése, lőszermentesítés stb.), amelyek a végleges adásvételi szerződés aláírásának előfeltételei voltak. A cégcsoport képviselője így most szignózta, hogy a debreceni déli ipari parkban 19 hektáron építik fel a 97 ezer négyzetméter alapterőletű üzemet.
A Semcorp, hivatalos nevén Yunnan Energy New Material Co. Ltd., jelenleg a legnagyobb LiBSF szállító a világon. Ügyfelei között olyan globális piacvezető lítium-ion akkumulátor ellátók szerepelnek, mint az LG, a Panasonic, és a Samsung. A Semcorp jelenleg öt kínai telephellyel rendelkezik, a debreceni lesz az első Kínán kívüli gyártóhelye. A debreceni gyár várhatóan 400 millió négyzetméterrel bővíti majd a cégcsoport meglévő 3,3 milliárd négyzetméter szeparátor fólia gyártási kapacitását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért