A Kamaz legnagyobb, 49,9 százalékos tulajdonosa a Rosztyeh. Ennek vezetője, Szergej Csemezov azt mondta, hogy a Daimler a jelenlegi 15 százalékról 18-19 százalékra kívánja növelni tulajdoni hányadát az orosz vállalatban.
A Kamaz második legnagyobb tulajdonosa jelenleg az Avtoinveszt, 23,54 százalékkal, majd a Daimler következik 15 százalékkal.
Kapcsolódó
A Rosztyeh vezetője arra nem tért ki, hogy a Daimler miként növelné részesedését a Kamazban és hogy mikor.
Oroszországban más német autógyártók is jelen vannak. A BMW-nek már 1999 óta van üzeme a balti-tengeri kikötővárosban, Kalinyingrádban, a Daimler pedig tavaly nyáron kezdte meg első oroszországi üzemének építést, ahol 2019-től E-osztályú modelleket és SUV-okat (városi terepjárók) gyártanak majd.
Korábbi értesülések szerint a Volkswagen tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról a GAZ orosz járműgyártóban. A GAZ már évek óta együttműködik a német céggel, a Volkswagen Nyizsnyij Novgorodban, a GAZ üzemében gyárt VW Jetta, Skoda Yeti és Octavia modelleket, és 2 literes dízelmotorokat is szállít az orosz cég haszongépjárműveihez.
A VW eddig mintegy 1,75 milliárd eurót fektetett be Oroszországban.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg