Hétfőn sor kerül a két "formális interjúra", Ursula von der Leyen pedig továbbra is kapcsolatban lesz a román kormánnyal, amelyet arra kért, hogy mielőbb nevezze meg a jelöltjét - írta az MTI.
Thierry Bretont csütörtökön jelentették be hivatalosan, miután a megválasztott elnök az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban leszavazott Sylvie Goulard helyett új jelöltet kért Franciaországtól, ahogyan az EP által összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett korábban Magyarországtól és Romániától is.
Az új összetételű Európai Bizottság az eredeti tervek szerint november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani, a jelenlegi céldátum december elseje.
A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a bizottság többi tagja marad a posztján ügyvivő minőségben.
Ilyenre korábban már háromszor is volt példa, legutóbb a másodszor is José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság esetében, amely a tervezettnél három hónappal később állt csak fel, ez viszont lassíthatja az uniós munkát, mert ügyvivői minőségben a testület illetékessége korlátozott.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót