A magyar biztos nyugat-balkáni régióban tett látogatásakor nem volt olyan ország, ahol ne került volna elő az EU külső határainak megnyitása - mondta a Magyar Nemzetnek (MN) Várhelyi Olivér.
Az EU-ban már megszületett a döntés arról, hogy azokból a harmadik országokból, ahol jók a járványügyi mutatók és az átoltottság is magas, lehetővé teszik a nem létfontosságú utakat is, vagyis azokat a személyeket is beengednék, akiket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott vakcinák egyikével beoltották. Várhelyi Olivér szerint nem az a cél, hogy a rendkívüli helyzet és az utazási korlátok velünk maradjanak.
Kapcsolódó
A MN megemlítette, hogy Bulgária továbbra is blokkolja a csatlakozási tárgyalások hivatalos idnulását Észak-Macedóniával. Várhelyi a lap kérdésére megerősítette, hogy "valóban van egy probléma", amit eddig nem sikerült áthidalni, de a biztos számít arra, hogy mindkét ország együttműködésével mielőbb megtalálják a megoldást.
Az EU célja továbbra is az, hogy Albániával és Észak-Macedóniával egyaránt elindítsák a csatlakozási tárgyalásokat. A tervek szerint a kormányközi konferenciák júniusban indulhatnak. A biztos ugyanakkor elmondta, hogy ha nem sikerül megoldást találni az északmacedón ügyre, akkor annak lehetőségét is mérlegelik, hogy csak Albániával indítanák el a kormányközi konferenciát. Várhelyi szerint ugyanis a bővítéssel haladni kell, “több időt nem veszíthetünk” Meggyőződése, hogy egy kétoldalú vita miatt nem akasztható meg az egész bővítési folyamat.
Várhelyi azt is elárulta, hogy azután, hogy az EU a nyugat-balkáni országokat 651 ezer adag Pfizer-vakcinával támogatja, amelyet tagállami közvetítéssel szállítanak az érintett országokba, a keleti partnereknek is segítséget kíván nyújtani a nyugat-balkáni megoldáshoz hasonló módszerrel. Ennek keretében az EU a lengyel kormány közvetítői szerepe mellett mintegy 1,5 millió vakcinát juttat el hamarosan Keletre - mondta az uniós biztos, aki azt is hozzátette, hogy ebben a kezdeményezésban a lengyeleket Magyarország fogja segíteni. Várhelyi szerint Magyarország légi szállítási kapacitásával segítené a vakcinacsomag célba juttatását.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra