Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a jelentés bemutatásakor aláhúzta, hogy az alapvető jogok, a demokrácia és a jogállamiság az Európai Unió alapját képező három pillér. Leszögezte, hogy az alapjogi charta nem választás kérdése. Betartása kötelező az uniós intézmények számára, és az uniós jog végrehajtása során a tagállamok számára is. Mint elmondta, a demokrácia és a civil társadalom támogatása további erőfeszítéseket követel, ezért a 2020 uráni, többéves pénzügyi keretben kiemelt helyet foglal el a civil társadalom erősítése - számol be az MTI.
A migrációval kapcsolatban bejelentette, az Európai Bizottság továbbra is szoros figyelemmel kíséri az unió és Törökország között létrejött migrációs megállapodás végrehajtását, beleértve az emberi jogok EU-n belüli és törökországi tiszteletben tartását is. Ezzel kapcsolatban a jelentés kiemelte a migráns gyermekek védelmének előmozdítását az uniós és nemzeti szinten végrehajtandó sürgős intézkedéseken keresztül. (Trócsányi: Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez.)
Timmermans elmondta, noha a jelentés szerint jelentős előrelépés történt egyebek mellett a rasszizmus és a jogellenes online gyűlöletbeszéd más formái elleni küzdelem terén, a jelenlegi közhangulat Európa-szerte a rasszizmus és az etnikai, vallási és egyéb kisebbségekkel szembeni intolerancia erősödéséhez vezetett. Mivel ez számos alapvető jogot érint - beleértve a megkülönböztetés-mentességhez, az emberi méltósághoz, a személyi sérthetetlenséghez és az élethez való jogot -, az uniós bizottság platformot biztosít a tagállamoknak, a civil társadalomnak, az uniós ügynökségeknek és a nemzetközi szervezeteknek ahhoz, hogy az ilyen bűncselekményekkel és a gyűlöletbeszéddel szemben megfelelőbb válaszlépéseket dolgozzanak ki - tette hozzá az uniós bizottság első alelnöke.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatályba lépésével vált jogilag kötelező erejűvé. A charta rendelkezéseinek elsődleges címzettjei az uniós intézmények, másodsorban pedig - kizárólag az uniós jog végrehajtása tekintetében - a nemzeti hatóságok. Az Európai Bizottság a charta rendelkezéseinek teljes körére kiterjedő éves jelentéseket készít. Az idei jelentés sorrendben a hetedik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot