A megbeszélés kimeneteléről német, illetve francia részről nem tettek közzé semmit, de az eseménnyel nagyjából egy időben Martin Ja:ger, a német pénzügyminisztérium szóvivője felszólította Görögországot, hogy fogadja el a hitelezőket képviselő három nemzetközi intézmény - a brüsszeli Európai Bizottság, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank és az amerikai dominanciájú Nemzetközi Valutaalap (IMF) megoldási javaslatait.
Ezek az intézmények - mondta a német szóvivő - már eddig is "rendkívül nagyvonalú engedményeket tettek Görögországnak".
A brüsszeli EU-csúcs első, csütörtöki napján az állam- és kormányfők foglalkoztak ugyan a görög üggyel, de nem voltak döntési helyzetben, mert előzőleg az euróövezeti pénzügyminiszterek nem tudtak megállapodni abban, pontosan milyen szerkezeti reformintézkedéseket kell megtennie Görögországnak a június 30-ig, vagyis jövő keddig hatályos hitelcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósítása fejében.
Ugyanazon a napon esedékessé válik 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé.
Athéni közlés szerint Merkellel és Hollande-dal való találkozóján Ciprasz "tájékoztatást adott a görög álláspontról", és állítólag értetlenségét hangoztatta a nemzetközi intézmények álláspontjának megmerevedése miatt.
Szombat délután ötkor ülnek össze Brüsszelben - Angela Merkel által döntő jelentőségű tanácskozásra - az euróövezeti országok pénzügyminiszterei. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a testület elnöke úgy nyilatkozott, hogy még mindig van idő a megállapodás tető alá hozására, sőt, arra is, hogy annak tartalmát az érintett nemzeti parlamentek - beleértve a német Bundestagot - időben megerősítsék.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság