"Sajnos, kiderült több olyan eset", amikor az Ukrajnában elindított "különleges hadműveletben" részt vevő orosz katonai egységekben sorkatonák voltak. Közülük másokkal együtt többen fogságba estek, amikor az egyik hadtáptámogatást biztosító orosz alegységet "egy nacionalista zászlóalj diverziós csoportja" megtámadta - mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai katonai tárca szóvivője.
Konasenkov most már azt mondja, hogy "gyakorlatilag az összes" sorállományú katonát elszállították Ukrajnából.
Korábban az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy orosz sorkatonák lehetnek Ukrajnában. Nőnapi köszöntőjében, kedden, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt ígérte, hogy besorozott és tartalékos katonákat nem fog bevetni az ukrajnai háborúban. Azt mondta, "a kitűzött feladat megoldásával kizárólag hivatásos katonák foglalkoznak".
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök megkapta a jelentést annak az utasításának a végrehajtásáról, amelyben még a háború elindítása előtt elrendelte, hogy sorállományú katonák semmiképp ne lássanak el feladatot Ukrajna területén. Az anyagot Putyin a katonai főügyészségre küldette, hogy a történtekben vétkes tisztségviselőket felelősségre vonják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön