A kulturális minisztériumhoz tartozó Ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ nem közölte, hogy kit hibáztat a támadásért, de nem megerősített információk Oroszországból érkezett a támadás. Maga a szervezet egy közleményt adott ki arról, hogy a két bank rendszerei leálltak, valamint elérhetetlenné vált a védelmi minisztérium honlapja, ebben finoman a Kremlre utalgatnak.
"Nem kizárt, hogy az agresszor kis piszkos trükköket alkalmaz, mert nagyszabású tervei nem valósulnak meg" - áll a közleményben a Reuters szerint. A szöveg arra utal, hogy Moszkva kedd délelőtt bejelentette, hogy több katonai egységet kivon az orosz-ukrán határról, ahol az elmúlt időszakban több mint 100 ezres létszámú haderőt vontak össze és nyugati hírszerzői jelentések szerint kidolgozták egy invázió forgatókönyvét is.
Kijev már korábban is Moszkvát hibáztatta a hasonló kibertámadásokért, amióta Oroszország megkezdte a haderőösszevonást és agresszív retorikáját Ukrajnával szemben.
Az ukrán védelmi minisztérium honlapjának főoldalán egy üzenet szerint karbantartás folyik. A minisztérium Twitteren közölte, hogy honlapját nyilvánvalóan kibertámadás érte, és dolgozik a hozzáférés helyreállításán.
❗️Сайт МОУ зазнав, ймовірно, DDoS-атаки: фіксувалася надмірна кількість звернень на секунду.
— Defence of Ukraine (@DefenceU) February 15, 2022
Проводяться техроботи з відновлення штатного функціонування.
Комунікація через сторінки в FB та Twitter, сайти АрміяInform https://t.co/ukMW41irPW та Армія FM https://t.co/IpDnBXoMXw.
Az Oshadbank megerősítette a kibertámadást, mondván, hogy az egyes rendszereinek lelassulását eredményezte. A stratégiai kommunikációs központ közölte, hogy a Privatbank felhasználóinak a fizetésekkel és egy banki alkalmazással is gondjaik voltak. A Privatbank nem kommentálta azonnal a történteket.
Múlt héten az Európai Központi Bank minden pénzintézetnek figyelmeztetést küldött, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nőtt a veszélye, hogy kibertámadás érheti a bankok rendszereit. Erről itt olvashat részletesebben.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta