A belügyminisztérium közleménye szerint a 24 éves marokkói, Spanyolországban élő férfi közeli kapcsolatban állt a támadást szervező iszlamista sejttel, különösen Abdelbaki Es Satty imámmal, akit az akció értelmi szerzőjének tartanak.
A rendőrség azt vizsgálja, milyen szerepe lehetett a férfinek a merénylethez használt anyagok, elsősorban a hidrogén-peroxid beszerzésében - olvasható az Indexen.
Augusztus 17-én egymás után két gázolásos merényletet követtek el Spanyolországban. Előbb Barcelonában hajtott egy kisbusz a tömegbe a város legismertebb sétálóutcáján, a La Ramblán. Néhány órával később hasonló támadás volt Barcelonától száz kilométerre, Cambrilsban is. Összesen 16 ember halt meg, 120-an megsérültek.
A támadások során hat elkövetőt megöltek a rendőrök, később pedig négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, közülük kettő van börtönben. A most elfogott férfi az ötödik életben és őrizetben lévő gyanúsított. 2015 júniusa, vagyis a terrorkészültség négyes szintre emelése óta a spanyol rendőrség összesen 201 embert vett őrizetbe, akikről azt gyanítja, hogy közül van az országban szervezkedő iszlamistákhoz.
Címlakkép: Fotó: MTI/AP/Manu Fernandez
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság