Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök megkezdi a konzultációkat a jövő év november 11-re tervezett alkotmányról szóló népszavazásról, egyben bejelentette, hogy a következő referendum témája a bevándorlók befogadása lesz - tudósított a gazeta.pl.
Az elnök mindenekelőtt találkozik a szejm és a szenátus marsalljával, majd a Kukiz15 nevű párt frakciójának képviselőivel. Sajtótalálkozóján azt mondta, hogy ezek a konzultációk nagyon fontosak, csakúgy mint maga a téma. Azt szeretné, ha a lengyelek az alkotmányról szóló voksoláson irányt szabnának annak, hogyan fejlődjön a köztársaság a következő 10 évben.
Kapcsolódó
Duda nem támogatja, hogy az alkotmányos referendumot összekapcsolják egy további népszavazással a bevándorlók befogadásáról - ahogy azt Kukiz javasolta. Az államfő kész népszavazást kiírni erről a témáról is, ha a probléma továbbra is aktuális marad és az alkotmányügyi referendum sikeres lesz. A következő népszavazást szerinte 2019-ben, a parlamenti választásokkal egy időben tarthatnák.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában