A Speedmarathon elnevezésű, 24 órás sebességmérést egész Európában a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) felhívására hajtják végre. Magyarországon ötödször lesz ilyen akció.
Hozzátette: 26 országban tartanak majd egész napos ellenőrzést, amelynek célja a gyorshajtás veszélyességének tudatosítása, mert évek óta ez a halálos balesetek legfőbb oka; a rendőrség előzetes adatai szerint tavaly 31 százalékuk emiatt következett be.
Az akcióval fel akarják hívni a figyelmet arra is, hogy a közlekedésbiztonság mindenki ügye, nem csak a rendőrségé.
Oberling József az MTI-nek elmondta: a rendőrség 365 helyen figyeli a forgalmi sávot a közúti kamerahálózattal. Ezek az akció ideje alatt is működni fognak, és mellettük százhatvan mobil sebességmérőt, valamint húsz gépkocsiba szerelt kamerát is használni fognak.
A rendőrség a helyszínek kiválasztásához idén is a lakosság segítségét kéri. Valamennyi főkapitányságon külön e-mail címen várják a javaslatokat március 25-én 12 óráig. A fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címre, vidéken az adott megye nevét, illetve nevének első tagját tartalmazó - például Győr-Moson-Sopronban a speedmarathon@gyor.police.hu - címre lehet írni.
Az adatok összesítése után nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol és mikor mérik a sebességet. A tavalyi akcióban több mint ezer, a lakosság által javasolt helyszínen volt sebességmérés.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Ötmillió forintos esküvő után már igazán illene boldogan élni: az ásó és a kapa olcsóbb megoldás lehet

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni

Rejtélyes galaktikus objektumot fedeztek fel a Tejútrendszerben
