Chicagóban, New Yorkban, a texasi Dallasban, a minnesotai St.Paulban és a louisianai Baton Rouge-ban is tömegtüntetések kezdődtek a rendőri túlkapások miatt. Kedden a déli Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban két rendőr intézkedés közben agyonlőtt egy fegyvertelen férfit, csütörtökön reggel pedig a minnesotai Falcon Heightsben (St.Paul városa mellett) egy rendőr forgalmi igazoltatás közben lőtt le egy férfit. Mindkét esetben a rendőrök fehérek voltak, az áldozatok afroamerikaiak.
Barack Obama elnök amerikai újságíróknak Varsóban - a NATO-csúcsértekezlet helyszínén - nyilatkozva azt mondta: minden amerikainak van oka aggódni, mert nem elszigetelt incidensekről van szó, ezek a bűnügyi igazságszolgáltatás rendszerében meglévő faji egyenlőtlenségek jelei.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson