Timmermans a találkozó után kijelentette, hogy egyre növekvő aggodalommal figyelik a romániai fejleményeket, különösen az igazságszolgáltatás területén. Hozzátette, sürgős előrelépésre van szükség a következő hetekben a kifogásolt ügyek mindegyikében.
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője arról számolt be, hogy Timmermans egy hónapon belül már másodjára tárgyalt Dancilával, és a mostani találkozón is nyílt, őszinte párbeszédet folytattak.
A tájékoztatás szerint a felek megállapodtak, szakértőik a jövő héten összeülnek, hogy megoldást keressenek a problémákra.
Románia és Bulgária a 2007-es uniós csatlakozásukkor vállalta meglévő hiányosságaik felszámolását az igazságszolgáltatásban, a reformfolyamatot pedig az Európai Bizottság egy értékelési mechanizmus keretében figyelemmel követi. Ennek lezárása azért is fontos, mivel több uniós tagállam is ettől tette függővé Románia és Bulgária felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában