A Hotnews.ro hírportál által szerdán idézett dokumentum szerint a rendszert működtető Termoenergetica vállalattól az önkormányzat által megvásárolt 4,7 millió gigakalóriából 1,7 millió elveszett, ami gigakalóriánkénti 330 lej átlagárral számolva félmilliárd lej (42 milliárd forint) elpazarlását jelenti. A veszteségeket az önkormányzat fizeti - mutattak rá.
A portál emlékeztetett, hogy a félmillió háztartást és közintézményt, így mintegy 1,170 millió fogyasztót kiszolgáló rendszer vezetékeinek 65 százaléka 25 évnél régebbi. Tavaly a főbb vezetékeken 1813 meghibásodást kellett kijavítani.
Bukarest távhőszolgáltatási rendszere a második legnagyobb Európában (Moszkváé után), mintegy 4 ezer kilométer hosszú vezetékből áll. Az idén elkezdődött a kicserélésük, de a munkálatok lassú ütemben haladnak. A Termoenergetica vezérigazgatója azt ígérte, hogy a korszerűsítés elkezdésének köszönhetően az idén télen valamivel melegebb lesz a lakásokban, tavaly ugyanis a gyakori meghibásodások miatt a bukarestieknek sokszor kellett fagyoskodniuk.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál