A BBC News beszámolója szerint a veszélyeztetett erszényes faj példányait 2012-ben telepítették le a Tasmániától keletre fekvő Maria-szigeten, hogy megvédjék őket a halálos daganatos betegségtől, amely miatt már szinte kipusztultak.
A tasmán ördögök azóta jól boldogultak a szigeten, de túlélésüknek komoly ára volt: a természetvédők szerint a faj betelepítése a szigetre katasztrofális hatással volt több ott élő madárfajra - idézi a cikket az MTI.
A BirdLife Tasmania nevű helyi természetvédő csoport egy kormányzati felmérést idézve számolt be róla, hogy a kis pingvin, amelyből 2021-ben még 3000 költőpár élt a szigeten, teljesen eltűnt onnan.
Eric Woehler, a természetvédő csoport kutatója emlékeztetett, hogy már egy 2011-ben készült jelentés is figyelmeztetett rá, hogy a tasmán ördögök betelepítése "negatív hatással lehet a Maria-szigeten élő kispingvin- és viharmadár-kolóniákra".
Tavaly egy tanulmány, amely a Biological Conservation folyóiratban jelent meg, arról számolt be, hogy a tasmán ördögök "kiirtották" a viharmadár-kolóniát.
A tasmán ördögök a legnagyobb erszényes ragadozó emlősök. A természetben több mint öt évig is élnek, ha nem kapják el a fajt megtizedelő daganatos betegséget. A hímek akár 12 kilót is nyomnak, a kifejlett nőstények pedig nyolc kiló súlyúak.
A veszélyeztetett faj példányait az ausztrál és a tasmániai kormány közös Mentsük meg a tasmán ördögöket programja (STDP) keretében telepítették le a szigeten. Az erszényes faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokról vezetett vöröslistáján.
Woehler szerint a tasmán ördögök már szépen szaporodnak Tasmániában és az ausztrál szárazföldön is, ezért kitelepítésük a Maria-szigetről nem járna semmilyen komoly következménnyel rájuk nézve.
A tasmániai kormány szóvivője azonban közölte, hogy a program "a tudomány új ismereteinek és a felmerülő prioritásoknak megfelelően halad tovább", és a Maria-sziget továbbra is fontos része marad a szélesebb körű programnak, amely segít helyreállítani és fenntartani a tartós és ellenálló tasmánördög-populációt Tasmániában.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt