Szlovákiában az idei 580-ról jövőre 623 euróra (mintegy 227 ezer forint) nő a bruttó minimálbér, a munkaügyi tárca által kidolgozott javaslatot kedd este a parlament is elfogadta - írta a pozsonyi Új Szó. Mivel a minimálbér nagyságáról nem sikerült egyezségre jutnia a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek, a munkaügyi tárca saját javaslattal rukkolt elő.
E szerint a jövő évi minimálbér a tavalyi átlagbér 57 százaléka lesz. A munkáltatók azt tartották volna a legjobb megoldásnak, ha a minimálbér egyáltalán nem nőne. A szakszervezetek azt javasolták, hogy a bér kiszámításánál a tavaly elfogadott képletet vegyék alapul, aminek köszönhetően 656 euróra nőhetett volna a minimálbér.
Kapcsolódó
A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) levélben fordult a főügyészséghez, hogy bírálja felül Milan Krajniak munkaügyi miniszter minimálbérrel kapcsolatos döntéseit, a parlamenti képviselők többsége azonban kedden megszavazta Krajniak vitatott javaslatát.
Összehasonlításképpen: a magyar bruttó minimálbér 161 ezer forintos összege a jelenlegi árfolyamon 442 eurónak felel meg - a 2021-es érték pedig még nem dőlt el.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot