A szlovákiai elnökválasztás második fordulóját is végigkísérték is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, hogy értékeljék az elnökválasztásra és a választási kampányra vonatkozó jogszabályokat, illetve ellenőrizzék ezek gyakorlati alkalmazását. A megfigyelők az elnökválasztás után értékeléseket és ajánlásokat fognak megfogalmazni - olvasható a portálon.
Hivatalos eredmény vasárnap délben várható
A Focus közvélemény-kutató intézet az ellenzéki liberális Zuzana Èaputová magabiztos gőzelmét várja, becslésük szerint a polgárjogi aktivista a szavaztok több mint 55 százalékéval fogja nyerni az elnökválasztást.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg