Alig, hogy a kormány tagja lett, Dubravka Đedović szerb energiaügyi miniszter bejelentette, az elektromos energiának drágulnia kell - jelentette a vajdasági Szabad Magyar Szó. Nemcsak az ipar, de a háztartások számára is. A lehetséges áremelésről Aleksandar Vučić államelnök és Ana Brnabić kormányfő is szólt.
Az áremelés legfeljebb 10 százalék lehet, ezt a szerb elnök mondta, de arról nem esett szó, hogy ez mikortól esedékes. Tekintettel arra, hogy szinte naponta beszélnek a lehetőségről, elképzelhető, hogy arra még az idén sor kerül. A legutóbbi, szintén tízszázalékos emelést szeptember elsejétől alkalmazzák.
Évek óta azt hallgatjuk, hogy a szerb nép fizet a legkevesebbet a villanyenergiáért, és ez úgy tűnik így is van. A villany Romániában a legdrágább és valóban Szerbiában a legolcsóbb, a szakértők a Nova.rs-nek azt mondják, ennek semmi köze az energetikai stabilitáshoz. Az olcsó árammal a hatalom csak a szociális békét akarja megőrizni.
Szerbiában egy kilowattóra hat dinárba kerül, ami azt jelenti, hogy amennyiben egy háztartás 300 kilowatt órát használ egy-egy hónapban, akkor mintegy 1800-2000 dinárt (6100-6800 forint) fizet majd az áramért.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön