A Mario Monti vezette centrumpárti koalíció szombaton cáfolta azt a hírügynökségek által közölt információt, miszerint Monti, ha ismét kormányra jut, a nyugdíjkorhatár további emelését tervezi - számolt be az InfoRádió.
"Az adókat is csökkentem. Nem akarok az adók miniszterelnökeként bekerülni a történelembe, de az adók mentették meg Itáliát a csődtől" - jelentette be Monti a nevével fémjelzett pártlista Milánóban tartott kampánygyűlésén.
"Csodát nem lehet tenni, az adókat még nem lehet csökkenteni" - hangoztatta egy televíziós interjúban Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt (PD) miniszterelnök-jelöltje.
Csodatételre készül viszont az olasz sajtó szerint Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke, aki egy általa "sokkolónak" nevezett választási bejelentésre készül vasárnap. Lapértesülések szerint Berlusconi olyan gazdasági javaslattal áll majd elő, mely jelentősen növelheti az olasz családok életszínvonalát.
A Corriere della Sera című napilapban megjelent felmérés szerint a PD és a PdL között a kampány decemberi kezdetén még több mint tíz százalékpontos különbség ötre csökkent, és a harmadik legnagyobb párt ismét a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom civil szerveződés, közel húsz százalékkal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja