A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak elmondta, hogy szerinte egy kézben kell tartani a CSU-elnöki és a bajor miniszterelnöki pozíciót - írja az MTI. Szavai alapján Horst Seehofernek a tartományi kormányfői tisztség után a pártelnöki tisztséget is át kellene adnia a legfőbb riválisaként számon tartott Markus Södernek, aki idén márciusban vette át tőle a miniszterelnöki feladatokat.
Edmund Stoiber azzal indokolta javaslatát, hogy a bajorországi pártként működő CSU csak akkor rendelkezik megfelelő súllyal a szövetségi szintű politikában, ha a tartomány vezetője egyben a párt elnöke. Hozzátette: arra számít, hogy egy rendkívüli kongresszuson döntenek majd a kérdésről.
Horst Seehofer pártelnöki megbízatása 2019 végéig szól, de egyre többen sürgetik lemondását, amióta a CSU az október közepén tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson elveszítette abszolút többséget. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.
A Die Zeit című hetilap a napokban Horst Seehofer környezetéből származó értesülésekre hivatkozva azt jelentette, hogy a politikus hajlandó befejezni 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartaná a belügyminiszteri tisztséget a szövetségi kormányban. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap viszont úgy tudja, hogy rövidesen mindkét tisztségéről lemondhat és távozhat a politikából.
A lap értesülése szerint Horst Seehofer a "mindent vagy semmit" elvét követi, vagyis a szövetségi belügyminisztériumból is távozik, ha nem sikerül megállapodni a párt vezető köreivel az elnöki pozíció megtartásáról. Horst Seehofer korábban közölte, hogy majd csak az új bajor kormány november 12-i hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg