A testület vezetője Lord David Neuberger, a brit legfelsőbb bíróság volt elnöke, alelnöke Amal Clooney nemzetközi jogász, emberi jogi ügyvéd. Amal Clooney-t - George Clooney Oscar-díjas amerikai színész feleségét - Jeremy Hunt brit külügyminiszter, a londoni konferencia társszervezője már áprilisban a brit kormány globális médiaszabadság-védelmi nagykövetévé nevezte ki.
Hunt ezzel egy időben bejelentette, hogy London jogi szakértőkből álló munkacsoportot hoz létre az olyan drákói törvények elleni fellépés céljával, amelyek akadályozzák az újságírókat munkavégzésükben. Ez a szakértői testület jött létre hivatalosan a kétnapos londoni konferencia csütörtöki zárónapján az MTI beszámolója szerint.
A 16 tagú nemzetközi csoport létrehozását bejelentő nyilatkozat szerint a cél a médiával kapcsolatos visszaélések felderítése, valamint az újságírók elleni erőszakos fellépés jelenségének felszámolása.
A testület feladatai közé tartozik annak elősegítése, hogy a kormányok visszavonják a médiaszabadságot korlátozó törvényeket, valamint olyan törvényalkotási minták kidolgozása, amelyek az életerős szabad sajtó védelmét szolgálják.
A nemzetközi szakértői csoport létrehozását kommentálva Jeremy Hunt a londoni konferencián kijelentette: az újságírókkal szembeni erőszakos fellépés megakadályozásához politikai akarat, diplomáciai nyomásgyakorlás és jogi keretrendszer szükséges.
A 30-as évek óta nem volt ilyen globális támadás az igazság kimondása ellen
A konferencia csütörtöki munkanapjának főszónoka, Lord Tony Hall, a BBC brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója kijelentette: az 1930-as évek óta nem volt példa a jelenlegihez hasonló globális támadásra az igazság kimondása ellen, márpedig az igazság elleni támadás a demokrácia elleni támadás.
A BBC vezetője szerint az álhírek terjesztésének mostani jelensége az egykori német náci párt által a II. világháború előtti időszakban alkalmazott propagandához hasonlítható.
Hozzátette: a BBC feladatai közé tartozik, hogy küzdjön az álhírek terjesztése és a sajtó elnyomatása ellen az egész világon, és készen áll arra, hogy még többet tegyen a véleménynyilvánítási szabadság védelméért.
A demokrácia fennmaradása a tét
"Az álinformációk és a pártos hírszolgáltatás özönében ki kell állnunk a függetlenségért, a pártatlanságért, a félelem és részrehajlás nélküli újságírásért" - hangsúlyozta a BBC vezérigazgatója.
Amal Clooney a londoni konferencián felszólalva kijelentette: a média jelenlegi válságának része az igazság elhallgatása és az álinformációk terjedésének eddig soha nem látott mértékű erősítése. Hozzátette: a demokrácia fennmaradása függ attól, hogy a világ miként reagál erre a válságra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót