A legnagyobb román egészségügyi magánszolgáltató 93 véletlenszerűen kiválasztott koronavírus-teszt alaposabb elemzése nyomán 2 esetben - egy bukaresti és egy pitesti-i páciensnél - azonosította a Dél-Afrikában felfedezett B.1.351-es genetikai szekvenciát.
A nagy-britanniai B.1.1.7-es vírusvariánst 72 esetben mutatták ki, ami több mint 77 százalékos találati arányt jelent. A szekvenciális tesztelést február 20-24. között vett mintákon, a közegészségügyi hatóság megbízásából végezték el. A brit mutáció nem egészen két hónap alatt dominánssá vált az országban, így nem kétséges, hogy a fertőzőbb vírusvariánsok megjelenésének tulajdonítható a járvány harmadik hulláma - vélekedett Dumitru Jardan biológus, a MedLife vezető kutatója.
A szakember úgy vélekedett: a szekvenciális tesztelés országos kiterjesztésére van szükség ahhoz, hogy a járványügyi hatóságok naprakész információkkal rendelkezzenek arról, hogy milyen mutációkat produkál a koronavírus, és ennek megfelelően döntsenek a védekezésről.
Bár a szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban, a hatóságok nem rendelkeznek erről pontos adatokkal, mivel a fertőzések kimutatására olyan molekuláris diagnosztikát (PCR), illetve antigénteszteket használnak, amelyekből nem derül ki, hogy az újabb mutációk valamelyikéről van-e szó egy-egy újabb fertőzés esetében.
Romániában - a MedLife pénteki bejelentése előtt - eddig alig 200 esetben mutatták ki a brit vírusvariánst. Az országban most először felfedezett dél-afrikai mutációt már csaknem ötven országban kimutatták.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál