A jelentés szerint 1000 liter kerozinra 330 eurónyi adót vetnének ki - ez az uniós minimumösszeg az üzemanyagok jövedéki adójánál - ami aztán 10 százalékos jegyáremelkedést és 11 százalékos utazószám-csökkenést, és ami ennél is jelentősebb: 11 százalékos szén-dioxid csökkenést eredményezne - olvasható a portálon.
A jelentés eközben nem titkolja el, hogy az adó bevezetése negatívan érintené a légiközlekedésben dolgozókat - számításaik szerint 11 százalékkal kevesebb munkavállalóra lenne szükség - de ez a teljes foglalkoztatottságra és a GDP-re gyakorolt hatás mellett "elhanyagolható" veszteség.
A légiközlekedést már most is többfajta adóval sújtják, ilyen a légi utasokra kivetett adó és a belföldi járatok után fizetett áfa, melynek összege átlagosan 11 és 4 euró között változik.
Az unióban a kereskedelmi járatok üzemanyaga adómentes, bár a tagállamoknak 2003 óta joga van belföldi járataikra adót kivetni - ezt azonban eddig még egyetlen uniós tagállam sem lépte meg.
A bizottság szóvivője megerősítette az Euronews számára, hogy a tanulmányt ők rendelték meg, és hogy "hamarosan készen áll majd a publikálásra".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál