A pozsonyi pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) közzétett elemzése szerint csak idén 250 millió euróval több folyik be az adókból és járulékokból, mint amire még idén júniusban számítottak, ami nagyjából a GDP 0,3 százalékának felel meg.
Ahogy a pozsonyi Új Szó írta, a most közzétett elemzés azért is fontos, mivel ennek alapján állítják majd össze a jövő évi állami költségvetés tervezetét, a kormány így jóval több pénzt oszthat szét, mint eredetileg tervezte.
Komikus, de a kormány ráadásul a váratlanul ölébe hullott pluszpénzt a saját hibájának is köszönheti - írta a lap. Az IFP elemzése szerint ugyanis az adóbevételek növekedése részben az állami beruházások jelentős megugrásának köszönhető: a közszféra beruházásai egy év alatt nagyjából a háromnegyedével nőttek.
Ez azért lehetséges, mert Szlovákia - jórészt a Fico-kabinet elhibázott döntései miatt - az utolsók között kullog az uniós pénzek lehívásában, és ha a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakból rendelkezésre álló pénzeket 2015 végéig nem hívja le az ország, végleg búcsút inthet nekik. Nem kis összegről van szó, hiszen az első programozási időszakra elkülönített 11,5 milliárd eurónak nagyjából a negyedét még nem sikerült felhasználni. A kormány ezért minden lehetséges eszközt igénybe vesz ahhoz, hogy minél több uniós pénzt költsön el az év végéig. Márpedig a beruházások növekedésének köszönhetően az adóbevételek is nőnek.
Az uniós pénzek hatását jól példázza, hogy a 2016 és 2018 közötti időszakra az IFP együttesen már csak 337 millió eurós többletbevétellel számol a júniusi előrejelzéshez képest, ami az említett évek összesített GDP-jének alig 0,1 százaléka.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra