Míg az oroszországi nagyvállalatok vezetőinek nem egy esetben drámaian zuhant a keresete tavaly, a trendet megtörve Alekszej Milleré, a Gazprom gáztársaság vezérigazgatójáé (képünkön balra) 2 millió dollárral emelkedett.
Ennek köszönhetően került a Forbes oroszországi kiadásának a legjobban kereső vállalatvezetők listáján az első helyre 27 millió dolláros bevételével. Az 53 éves Miller Vlagyimir Putyin államfő régi barátja, 2001 óta áll a legnagyobb orosz cég élén, amely az orosz GDP mintegy 8 százalékát adja.
A második helyre az 59 éves Andrej Kosztyin, a VTB állami bankcsoport vezetője került, annak ellenére, hogy a 2013-as 37 millió dollárról tavaly 21 millió dollárra zuhant a keresete.
A bronzérmes megint Putyin egy régi barátja és szövetségese, Igor Szecsin, a vezető állami olajvállalat, a Rosznyefty főnöke lett, a folyóirat szerint 17,5 millió dolláros jövedelmével - amit a cég nyilatkozatban cáfolt, de saját maga nem szolgált adattal. Szecsin azok közé az állami vállalatvezetők közé tartozik, akik élesen tiltakoztak keresetük nyilvánosságra hozatala ellen, ami szerintük üzleti titok - végül azonban Putyin utasítására nem tagadhatták meg cégeik az adatszolgáltatást. A Rosznyefty ezt a dilemmát a The Moscow Times beszámolója szerint úgy oldotta meg, hogy közölte: a 13 fős cégvezetés összesen 45 millió dolláros kifizetésben részesült, ami arányos a világ vezető olajtársaságainál élvezett fizetésekkel. Az Exxon Mobil vezérigazgatója, Rex Tillerson 2013-ban 28,1 millió dollárt, a BP-é, Bob Dudley 14 miliót.
A Forbes listáján 25 személy szerepel, köztük German Gref, a Sberbank elnöke, aki 13,5 milliót keresett, és Vlagyimir Jakunyin, aki 11 milliót az ország legnagyobb munkaadójaként, mint az Orosz Államvasutak főnöke, amiről azonban még tavaly év végén lemondott.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót