A módosítás annyiban nem új, hogy már több kategóriában előírás volt a megfelelő szintű, minőségbiztosított angol nyelvi szintfelmérő tesztek (SELT) sikeres teljesítése. Ezúttal viszont a kötelezettek körét bővítené a brit kormányhatóság. A fent említett hallgatói és szellemi munkavállalói vízumok mellett a családegyesítési vízumokra is kiterjeszthetik a szigorítást.
A Bevándorlási Tanácsadó Bizottság szerint a "Tier 2" kategóriás családok 96 százalékában legalább egy fő diplomával rendelkezik. Ez alapján arra következtetnek, hogy a családegyesítési vízumra vonatkozó szigorítások eredményeként magasan képzett bevándorlók dönthetnek majd úgy, hogy nem az Egyesült Királyság területén folytatják tovább karrierjüket.
Kapcsolódó
Londonnak erre komolyan készülnie kell: a nagy költözködés oka, hogy Kelet-Európában a háromszorosára nőhetnek a régió pénzügyi, jogi, kutatási és tervezési állásai, 2025-re elérhetik az egymilliót - állítja az Association of Business Service Leaders (ABSL) szakmai szervezet.
"A Brexit hatásai a szabad munkaerőáramlás szabályozására ugyan még nem teljesen tisztázottak, de egyre inkább úgy látszik, hogy a közeljövőben az Egyesült Királyságban való munkavállalás, és átfogóan a betelepülés jóval komolyabb felkészültséget igényel majd, mint korábban bármikor" - írja Bánki Orsolya.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában