Dieschbourg szerint meg kell akadályozni a nukleáris energia reneszánszát és azt, hogy a továbbiakban közpénzeket lehessen befektetni a nukleáris energiába. Ezért Luxemburg aktívan beavatkozik Ausztria pártján az Európai Bizottság magyar állami támogatást jóváhagyó döntése ellen.
Ausztria február végén támadta meg az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű-bővítési projekt állami támogatására adott európai bizottsági jóváhagyást - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottság 2015 novemberében indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy a paksi erőmű bővítésének finanszírozása megfelel-e az EU szabályozásának. Brüsszel a mélyreható vizsgálat során megállapította, hogy a két új nukleáris reaktor megépítéséhez nyújtott magyar pénzügyi segítség állami támogatást tartalmaz.
A bizottság végül 2017. március elején jóváhagyta a támogatást az uniós állami támogatási szabályok alapján, mert úgy ítélte meg, hogy a támogatás összege arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket.
Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerint amennyiben arra szükség lesz, az uniós bizottság kész az Európai Unió Bírósága előtt is megvédeni azon álláspontját, amely alapján 2017. március elején jóváhagyta Magyarország számára a paksi erőmű bővítését az unió állami támogatási szabályai alapján.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt