Az oroszországi szakértők és egészségügyi hatóságok szerint természetesen a gyógyszerhiány átmeneti, a pánikszerű vásárlások és a szankciók miatt a szállítók számára jelentkező logisztikai nehézségek miatt - írja az Independent.
Mások viszont tényleg tartanak attól, hogy a jó minőségű nyugati gyógyszerek eltűnnek a polcokról.
Kapcsolódó
Az első jelentések bizonyos gyógyszerek hiányáról már március elején megérkeztek. Egy dagesztáni betegjogi csoport, a Patient's Monitor szerint a régió több állami gyógyszertárában a 10 legkeresettebb gyógyszer csak korlátozott számban volt elérhető Ukrajna lerohanását követően.
Korábban az AP hírügynökség is arról írt, hogy az emberek hiába keresnek bizonyos pajzsmirigy-gyógyszereket, inzulint, vagy akár olyan fontos termékeket, mint a gyerekek lázcsillapító szirupjai.
Nyikolaj Bespalov, az RNC Pharma analitikai vállalat fejlesztési igazgatója azt mondta az AP-nek, hogy miközben a nagy nyugati gyógyszeripari vállalatok ígéretet tettek arra, hogy nem vonják ki a létfontosságú gyógyszereket az orosz piacról, a SWIFT-rendszerről való leválás és a légi közlekedés szüneteltetése mégis logisztikai problémákhoz vezetett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet