Oroszország október közepe óta több ezer mozgósított tartalékost vezényelt az ukrajnai frontokra, de ezek sok esetben gyengén felszerelt egységek – idézi a brit katonai hírszerzés helyzetértékelést az MTI.
Az orosz hadsereg tisztikarán belül már szeptemberben aggályokat keltett, hogy a nem sokkal korábban mozgósított tartalékosok közül többen fegyver nélkül érkeztek Ukrajnába. Nyilvánosan hozzáférhető fotók utalnak arra, hogy azok a mozgósított tartalékosok, akiknek jutott fegyver, rendszerint AKM típusú karabélyokat kapnak. Ezt a fegyvertípust 1959-ben rendszeresítették az orosz hadseregben – írják.
E fegyverek közül sok alig működőképes a tárolás rossz körülményei miatt. Ráadásul ehhez a fegyvertípushoz 7,62 milliméteres lőszer való, pedig a reguláris orosz haderő egységeinek zömét AK-74M vagy AK-12 típusú fegyverekkel szerelték fel, amelyekhez 5,45 milliméteres lőszer kell.
A tartalékosok integrálása a hivatásos egységekbe és az ukrajnai harcok veteránjai közé mindezek alapján azzal jár, hogy az orosz fegyveres erők logisztikai szakértőinek egységes lőszertípus helyett kétféle muníciót kell eljuttatniuk a frontra, és ez valószínűleg tovább terheli az egyébként is feszes orosz logisztikai rendszert – áll a brit védelmi erők elemzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön