Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője egy szerdán tartott sajtóértekezleten kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy marad-e posztján a jegybank jelenlegi vezetője, Elvira Nabiullina. Peszkov úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin államfő a jövő héten nevezi meg jelöltjét - írta az MTI.
Elvira Nabiullina 2013 júniusa óta vezeti az orosz jegybankot, mandátuma idén június 24-én jár le. A törvények szerint az államfőnek legkésőbb három hónappal a jegybanki vezető hivatali idejének lejárta előtt, azaz március 24-ig kell a Duma elé megfontolásra benyújtania egy jelöltet, aki lehet a jelenlegi elnök is, de akár más is.
Az elnöki szóvivő úgy fogalmazott, hogy "nem szoktunk ilyen ügyekben bejelentéseket tenni. Amikor az elnök benyújtja jelölését, akkor az be van terjesztve."
Az orosz médiában néhány napja olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Elvira Nabiullina lemond, a Kreml azonban azt közölte, hogy "nem tud semmi ilyenről".
Az orosz jegybank pénteken kamatdöntő ülést tart, ami után elmarad a szokásos sajtóértekezlet, csupán bejelentést tesz a jegybank vezetője.
Az orosz központi bank a minap közölte, hogy az év végéig tervezett további kamatdöntő ülések után (április 29., június 10., július 22., szeptember 16., október 28., december 16.) is csak tájékoztatást ad az orosz központi bank irányítója.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt meghozott szigorú nyugati szankciók következtében a jegybank február 28-án rendkívüli ülést tartott és egy lépésben 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az alapkamatot. A jegybank elnöke már akkor is csak bejelentésre szorítkozott.
Elemzők szerint a jegybank pénteken nem változtat az alapkamat 20 százalékos szintjén.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket