Orbán Viktor álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.
A magyar miniszterelnök szerint Magyarország 2004-es csatlakozása óta az EU elkötelezett tagja. Vitás kérdésekben mindig - és legtöbbször eredménnyel - törekedtünk a megegyezésre. Értékeljük Ursula von der Leyen bizottsági elnöki munkáját.
Vera Jourová bizottsági alelnök Magyarországot sértő szavai miatt kénytelen vagyok elnök asszonyhoz fordulni. A bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan 'beteg demokráciának' nevezte, és azzal sértegette az unió magyar polgárait, hogy "nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak". E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni - lassan már szokásosnak tekinthető - támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan" - írta a kormányfő.
Orbán Viktor szerint e kijelentések ellentétesek a Lisszaboni szerződésben deklarált semleges és objektív intézményi szerepével; a nyilatkozat semmibe veszi a lojális együttműködés alapelvét, és kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között.
Aki tevékenységével megsérti a szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője. A biztos kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat - tájékoztatta levelében Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja