A világ hét legerősebb államának (G7) pénzügyminiszterei felszólították az olajtermelő országokat, hogy növeljék kitermelésüket, és jelezték: készek felkérni az International Energy Agencyt stratégiai készletei egy részének felszabadítására - jelentette az AP. A verbális piaci beavatkozás hatására ma hajnalra az észak-amerikai WTI jegyzése 48 centtel, hordónként 95,85 dollárra, a londoni Brenté kilenc centtel, 112,49 dollár/hordóra csökkent.
Az állásfoglalást az amerikai pénzügyminisztérium weboldalán jelentették meg, amit ezek szerint a befektetők is olvasnak. A G7 pénzügyi vezetői közölték: aggasztja őket, hogy a magas olajárak káros hatással vannak a világgazdaságra, és készek ez ellen tenni valamit. Korábban az Obama-adminisztráció jelentette be, hogy az amerikai stratégiai olajtartalékok egy részének értékesítését fontolgatja.
Kemény hónapok, puha hurrikán
Az amerikai benchmark kőolajfajta ára 22 százalékkal ugrott meg június vége óta, a Brent 23 százalékkal drágult ebben az időszakban. Az áremelkedésnek nem szabott határt az eurózón adósságválsága. A Merrill Lynch elemzői szerint, ha az Európai Központi Bank nem avatkozik be a kötvénypiacokon az eurózónás államok kötvényhozamainak leszorítása érdekében, akkor nagyobb az árcsökkenés esélye.
Az utóbbi mellett szól az is, hogy az Izsák hurrikán, amely tegnap érte el az USA partjait, gyengülni látszik, ezért enyhülnek azok a félelmek, amelyek szerint hosszú időre kiüthette volna a termelésből az útjába eső olajfinomítókat. A létesítmények megúszhatják komolyabb károk nélkül. A természeti csapás előtt, a múlt héten 3,78 dollár/gallonra emelkedett az átlagos benzinár az USA-ban, ami vészesen közel van az ott brutálisan magasnak tartott négy dollárhoz.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön