A polgári védelem szerint csak a középületek biztonságossá tételére 50 milliárd euró kellene, a magánházak helyreállítására a mérnökszövetség szerint 93 milliárd eurót kell költeni, az építőipari vállalkozók szövetsége szerint viszont lesz az 300 milliárd is - írta a lap.
A kormány derogációt fog kérni az Európai Bizottságtól a stabilitási paktumban vállaltak alól, amely szerint jövőre 1,8 százalékos lehetne a GDP-arányos deficit - derült ki két olasz lapinterjúból is. Matteo Renzi kormányfő eredetileg azért akarta kérni, hogy az Európai Bizottság engedjen 2 százalék feletti hiányt 2017-ben, mert az élénkítést célzó reformtervekben adó- és járulékcsökkentés is szerepel.
Az olasz kormány egyelőre 50 millió eurót szabadított fel a legsürgősebb kiadásokra, de ebben nincs benne még a hajléktalanná vált lakosok elhelyezésének költsége sem, nemhogy az újjáépítésé. A viták mindenesetre azonnal megindultak, hiszen a térségben sokan emlékeznek arra, hogy a mostani epicentrumtól mintegy 50 kilométerre levő, 2009-ben ugyancsak súlyos földrengést elszenvedő L'Aquila mellett évekkel a katasztrófa után is sokan laktak konténerekben.
Biztosítás nélkül.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak