Iohannis ezzel kihirdette a jogszabályt, amely a közlönyben való megjelenést követően hatályba lép. A román parlament június végén szavazta meg az új nyugdíjtörvényt. Az ellenzék bírálta a jogszabályt, mert szerinte hosszú távon nem tartható fenn a jelentős nyugdíjemelés, de egyetlen törvényhozó sem szavazott ellene, 70-en tartózkodtak.
A parlament június végén már másodszor fogadta el a jogszabályt, miután tavaly decemberben is megtette, de akkor a törvény nem állta ki az alkotmányossági normakontrollt, és visszakerült a törvényhozáshoz - írja az MTI.
A jogszabály szerint szeptembertől 15 százalékkal nő a nyugdíj, majd a jövő év szeptember 1-jétől a nyugdíjpont - amelynek alapján kiszámolják az öregségi járandóságokat - értéke eléri az 1775 lejt (118 ezer forint). Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak már a jövő év őszén több mint 60 százalékkal magasabbak lesznek a jelenleginél, és 40 százalékkal meghaladják a szeptember 1-jén megemelt járandóságot.
Iohannis az elmúlt hónapokban többször élesen bírálta a kormányt amiatt, hogy populista intézkedéseket hoz, felelőtlen bér- és nyugdíjemeléseket hajt végre csak azért, hogy megőrizze hatalmát, nem törődve a hosszú távú gazdasági következményekkel.
Az idei első negyedévben 1227 lej (82 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót