Parázs vita alakult ki a pozsonyi Szent Mihály Kórház alkalmazottai és Boris Kollár házelnök női látogatói között, miután utóbbiak olyan dolgokat is kérnek tőlük, amelyek nem tartoznak a munkakörükbe - vette át az SME hírét a pozsonyi Új Szó. A nővérek nehezményezik, hogy a tilalom ellenére a házelnök fogadhat vendégeket, akik rendszerint éjjel érkeznek és egészen reggelig maradnak, emellett nem viselnek védőfelszerelést.
Kollár látogatói a kórház alkalmazottai számára kijelölt helyiségbe is bementek, ahol használatba vették a konyhai eszközeiket és a hűtőszekrényt. Amikor a nővérek nemtetszésüket jelezték a kórház vezetőségének, elbocsátással és a karácsonyi jutalék megvonásával fenyegették őket - írja a SME. Egy, a neve elhallgatását kérő orvos a portálnak megerősítette, hogy a házelnök látogatói és a nővérek közötti ellentét szóváltásba is átcsapott, amiért Kollár elnézést kért.
Bombanő a szolgálati verdában
Kollár azt követően került kórháza, hogy néhány napja hivatali autójával balesetet szenvedett. Kollár testőre és sofőrje könnyebben sérült, a házelnök nehéz légzésre panaszkodott. A baleset résztvevői közül három személyt szállítottak kórházba, további két személy, egy nő és egy férfi, a fején és a mellkasán szenvedett sérüléseket. Kollár második nyakcsigolyája eltört, ezért koronaszerűen rögzítették a fejét.
A Plus 7 Dní információi szerint a házelnök a Miss Universe Slovakia egykori döntősével, Miroslava Fabu¹ovával utazott a szolgálati limuzinban, amikor megtörtént a baleset. A Peter Fabus szlovák jégkorongozó volt feleségeként is ismert nő a portálnak megerősítette, hogy jelenleg az intenzív osztályon kezelik, arról azonban, miért töltötte az estét Kollárral, nem közölt bővebb információt. "Ezt nem fogom kommentálni" - válaszolta a megkeresésre.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló